PROGRAMSZERVEZÉS

A nagyszabású rendezvényeknek jelentős szerepe van a gazdaság élénkítésében és a turisztikai forgalom növelésében mind az adott desztinációra, mind az országra vonatkozóan, és hozzájárulnak hazánk népszerűsítéséhez, de a magyar kortárs és hagyományos kultúrát is elérhetővé teszik a látogatóknak. A legnagyobb rendezvények, így a fesztiválok számos esetben önálló vonzerővel bírnak, és katalizátorként is működhetnek a jövőbeni látogatásokat illetően, ugyanis az eseménynek otthont adó desztinációt később is felkeresik az esemény látogatói, akkor már turisztikai céllal.

https://info.kisfaludyprogram.hu/assets/img/fejlesztes/program.jpg

A Magyar Turisztikai Ügynökség a rendezvények széles spektrumát támogatja országszerte és határainkon túl is annak érdekében, hogy a magyar kultúrát minél szélesebb körben és magasabb színvonalon megismerhessék a helyben élők és az odalátogató turisták. Évről évre egyre több különböző tematikájú rendezvény színesíti a kínálatot: bor- és gasztrorendezvényektől kezdve, a sporteseményeken át, a hagyományőrző, kulturális, zenei fesztiválokig, melyek mind egyedi vonzerőt biztosítanak egy adott térség számára, és más-más érdeklődőt szólítanak meg.

Az önálló rendezvények mellett az MTÜ olyan összefogásokat is támogat, amelyek hosszú távon biztosítják a térség jövőbeli fejlődését is, hogy minél több élményt biztosíthasson az ott élők, és az odalátogatók számára. Magyarország egyre több nemzetközi érdeklődést kiváltó sporteseménynek és nagyrendezvénynek ad otthont, amelyek nagyban hozzájárulnak az országimázs építéshez. A rendezvények folyamatosan bővülő minőségi kínálata is komoly szerepet játszik abban, hogy Magyarország egyre népszerűbb úti cél mind a belföldi, mind a külföldi turisták körében, ami tovább erősíti hazánk pozícióját a turisztikai világtérképen.