Veszélyhelyzeti támogatás

 

Általános információk

A Kormány a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló kormányrendeletében határozott a szálláshely-szolgáltatók meghiúsuló foglalásaiból eredő bevételkiesés részleges megtérítéséről. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) honlapján 2020. november 26-án vált elérhetővé az online igényelhető állami támogatás űrlapja, amelyen keresztül a jogosult szálláshely-szolgáltatók kérhették kieső bevételeik egy részének megtérítését. A támogatást csak az a szálláshely-szolgáltató igényelhette, akinek szálláshelyét regisztrálták az NTAK-ba, és amelynek 2020. november 8-án az NTAK-ban legalább 1 foglalása volt a 2020. november 11. – december 10. közötti időszakra. A támogatási igényeket kizárólag elektronikusan lehetett beküldeni, erre 30 nap állt rendelkezésre. A meghiúsuló foglalások utáni állami támogatásból a turisztikai vállalkozások több milliárd forint értékben részesültek. A Magyar Kormány a turisztikai szektort eddig több 800 milliárd forinttal – vagyis mintegy 2 milliárd euróval – támogatja, amely összeg nemzetközi szinten is kiemelkedőnek számít.


 

Záró beszámoló benyújtása

Az ntak.hu honlap Veszélyhelyzeti támogatás menüpontjában elérhetővé vált az elektronikusan kitölthető Záró beszámolási űrlap. A támogatásban részesült szálláshelyek MŰVELETEK oszlopában, a

BESZÁMOLÓ KÉSZÍTÉSE gombra kattintva töltheti ki

és nyújthatja be a Záró beszámolót.

A Záró beszámoló kitöltése mindössze 5 percet vesz igénybe, azonban a benyújtást követően már nem lehet módosítani a beírt adatokon.

A Záró beszámoló benyújtásának határideje: 2021. február 28.

A veszélyhelyzeti támogatás Záró beszámolójával kapcsolatos teendőkről részletes információk a Fontos tudnivalók a támogatási összeg igazolásáról című dokumentumban találhatóak, amely az alábbi linkre kattintva érhető el: Fontos tudnivalók a támogatási összeg igazolásáról.

A Fontos tudnivalók a támogatási összeg igazolásáról című dokumentum 2. mellékletében található, szerkeszthető nyilatkozat, az alábbi linkre kattintva érhető el: Nyilatkozat.


 

Gyakori kérdések a Záró beszámoló benyújtásához

A veszélyhelyzeti támogatás záró beszámolójának elkészítésével kapcsolatos Gyakori Kérdések a linkre kattintva érhetőek el: Gyakori kérdések - Záró beszámoló.


 

Jogszabályok


 

Archívum

 

Általános információk

A 485/2020 (XI.10.) a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet ismerteti a szálláshely-szolgáltatókra vonatkozó támogatás formáját is. A rendelet szerint azon szálláshelyek esetében, amelyeket a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) regisztráltak, az állam megtéríti a szálláshely-szolgáltató részére az NTAK-ba a szálláshelykezelő szoftverek által beküldött, 2020. november 8. napjáig beérkezett foglalások után számított nettó bevétel 80%-át.

A támogatást azok a szolgáltatók igényelhették, akik fő tevékenységként

  • szállodai szolgáltatást (TEÁOR 5510);
  • üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatást (TEÁOR 5520);
  • kempingszolgáltatást (TEÁOR 5530) vagy
  • egyéb szálláshely-szolgáltatást (TEÁOR 5590) nyújtanak.

A szálláshely-szolgáltatók meghiúsuló foglalásaiból eredő bevételkiesés részleges megtérítéséről szóló 523/2020. (XI.25.) kormányrendelet szerint a támogatási igényt az NTAK felületén keresztül, kizárólag elektronikus úton lehetett benyújtani. A támogatásra a szálláshely-szolgáltatók azon szálláshelyek után voltak jogosultak, amelyekre nézve 2020. november 8-án az NTAK-ban volt a 2020. november 11. – december 10. közötti időszakra legalább 1 beküldött foglalás, pozitív értékkel. A támogatás összegét az NTAK-ba beküldött foglalások értékéből a rendszer – a jogszabálynak megfelelően – automatikusan kalkulálta.

A támogatáshoz benyújtandó űrlap az ntak.hu honlapon, a VESZÉLYHELYZETI TÁMOGATÁS menüpontban 2020. november 26-tól 2020. december 25-én éjfélig volt érhető el.

A támogatási igény benyújtására szolgáló űrlap a Rendelkezési Nyilvántartásban meghatalmazottak számára is látható volt, azonban támogatási igény benyújtására kizárólag az adott szálláshelyen szálláshely-szolgáltatást végző magánszemély (természetes személy, adószámos magánszemély, egyéni vállalkozó) vagy gazdálkodó szervezet (vagy képviselője) volt jogosult, aki ügyfélkapus jelszavával lép be az NTAK-ba.

A támogatási igény elfogadása esetén a szálláshely-szolgáltató támogatói okiratot kapott, a benyújtást követő 15 napon belül, elektronikus úton. A támogatás folyósítására legkésőbb 2020. december 31. napjáig került sor. Az átmeneti támogatásnak minősülő állami támogatás kizárólag bizonyos működési típusú költségek finanszírozására volt fordítható, így például különösen személyi jellegű (bér és járulékai), valamint dologi kiadásokra. A támogatással a szálláshely-szolgáltatóknak legkésőbb 2021. február 28-ig kell elszámolniuk, szintén elektronikus úton, az NTAK felületén, az erre kialakított űrlapon.

 

Gyakori kérdések a támogatási igény benyújtása előtt

A veszélyhelyzeti támogatás benyújtásával kapcsolatos gyakori kérdések az alábbi linkre kattintva érhetőek el: Gyakori kérdések